Szösszenetek a vezetésről (3.)
Az új vezetői stílus kialakításához részben új készségekre és képességekre is szükség van. Melyek ezek? Például a képzelőerő. Rutinmegoldások helyett eredeti, ötletes megközelítések kellenek.
 
Nem újdonság, de alapvető, hogy a vezető képes legyen munkatársaiban bizalmat kelteni és azt fenntartani, és ennek révén befolyásolni gondolkodásukat és motiválni tevékenységüket. (Létezik olyan felfogás is, miszerint a motiválás ma már nem a vezető dolga, de ezt sokan vitatják.) A csúcsvezető legfőbb értéke a saját személyisége, személyes példája, amellyel hozzájárul cége eredményességéhez. A vállalkozás értékének magas százalékát is képviselheti egy-egy empatikus vezető. Természetesen ezt az eszmei értéket nem tudjuk számszerűsíteni.
A menedzser is vezető, akinek ugyancsak jól együtt kell működnie az általa irányított munkatársi gárdával. Fontos a csúcsvezető és a végrehajtó szint között betöltött közvetítő szerepe is, ez a menedzseri munka sarkköve.
Végezetül foglaljuk össze, mi jellemzi a korszerű vezetőt! A megújulás képessége és a változás elfogadása, sőt, igénylése; kiváló kapcsolatteremtő képesség; jó kommunikáció; hitelesség és képesség bizalom keltésére és fenntartására.
Sokszor hallhattuk: az emberek általában nem a fizetésükkel vagy a munkakörükkel elégedetlenek, amikor a távozást választják, hanem a főnökükkel. Ez lebegjen a szemünk előtt.
 






Oszd meg másokkal is!

További cikkek


Mit lessünk el az interim managertől?

Mit lessünk el az interim managertől?

    Mivel meghatározott időtartamra érkezik a céghez, az interim manager a feladatra összpontosít. Ha jól teszi a dolgát, tevékenységének hatása még sokkal az után is érzékelhető, hogy ő maga már másik ...

Tovább
A Kezdeményező, az Építkező, a Gondoskodó és a Romboló

A Kezdeményező, az Építkező, a Gondoskodó és a Romboló

A Kezdeményező, az Építkező, a Gondoskodó és a Romboló – a vezetés ciklusa a szervezetbenSabine Chalmers kiválóan ábrázolta a szétzilálás – megújulás – jobbítás folyamatát, ez késztetett rá, hogy tovább ...

Tovább
Még mire lehet jó?

Még mire lehet jó?

    Nem tipikus interim menedzsment helyzet, de egyre gyakrabban hallani ilyesmiről a magyar üzleti életben.   Adott egy különösen hosszú betanulási folyamatot igénylő feladat. A cégvezetés megtehetné, hogy egyszerűen a három hónapos próbaidő ...

Tovább
Kell-e tartanunk a karácsonyi családi összejöveteltől?

Kell-e tartanunk a karácsonyi családi összejöveteltől?

Kell-e tartanunk a karácsonyi családi összejöveteltől? Kinek a vidámság és a megújulás, kinek a veszteség, szorongás és a rokonoktól való távolságtartás időszaka a Karácsony. Fel lehet készülni a nagy családi összejövetelre? ...

Tovább
A visszacsatolásról - No. 2

A visszacsatolásról - No. 2

Nagy érdeklődést váltott ki az Interim Kft. legutóbbi blog-bejegyzése, amelynek első mondata így szólt: „Ha nem rád esett a választás, akkor is megillet a közlés: az, hogy ezt tudassák veled”. Az alábbiakban a kommentárokból szemezgetünk.

Tovább
Mennyit kér?

Mennyit kér?

        Mennyit kér?   Egy ponton elhangzik az állásinterjú során a kérdés, ha tetszik a jelölt: „Milyen fizetésre gondolt, milyen juttatásokat kér?”. A legtöbb esetben a jelölt nem árulja el, mennyit szeretne ...

Tovább