Szürke ég tornyosodik fölénk, kásás-havas latyak spriccel a talpunk alatt, korán sötétedik, és még cudar hideg is van mellé… Kinek van kedve ilyenkor dolgozni?
 
Nem egyszerű, az biztos. Az ember azzal kezdi a januárt, hogy villámgyorsan megszegi újévi fogadalmait (mit teszek az új évben azért, hogy egészséges, erős, fiatal, okos, szép, üde, stb. legyek).

Talán hasznosabb lenne azt végiggondolni, mit nem akarunk csinálni 2017-ben.
Például: nem keresünk kifogásokat, hogy miért nem tesszük meg ezt vagy azt. Nem hárítjuk másra a felelősséget, amiért még mindig a régi köröket rójuk, rutinszerűen, ragaszkodva bevett szokásainkhoz. Nem hagyjuk, hogy a kanapéhoz láncoljon a lustaság („hová is tettem azt a kondibérletet?”). Este hat után már nem iszunk kávét. …és végre tényleg elővesszük a régi életrajzunkat, és alaposan végiggondoljuk, hogyan tehetjük izgalmasabbá.
Ezt feltétlenül érdemes megtenni, ha váltani szeretnénk, ha új feladatra hajtunk. Legyen tömörebb. A fontosabbtól haladjunk a kevésbé lényeges felé, ne az időrendiség szerint épüljön fel a CV. Mondjuk meg rögtön az elején, mit hozunk a tarsolyunkban, miért éri meg minket választani, mi a mi különleges, egyedi és személyes hozzáadott értékünk. Korábbi sikereinket számszerűsítve mutassuk be. Maradjunk szerények, de ne szerénykedjünk.

Ha ilyen módon felfrissítettük az életrajzunkat, már csak az marad hátra, hogy veszünk egy mély levegőt, és belevágunk, halogatás nélkül!






Oszd meg másokkal is!

További cikkek


Kellő szakmai alázat

Elhangzik időnként, hogy erre lenne szükség. Az interim menedzserek esetében ez nem is kérdés: ők jól ismerik a fogalmat, és mindennapi tevékenységük közben gyakorolják is. Egy valós példa a közelmúltból, több ...

Tovább
Kell-e tartanunk a karácsonyi családi összejöveteltől?

Kell-e tartanunk a karácsonyi családi összejöveteltől?

Kell-e tartanunk a karácsonyi családi összejöveteltől? Kinek a vidámság és a megújulás, kinek a veszteség, szorongás és a rokonoktól való távolságtartás időszaka a Karácsony. Fel lehet készülni a nagy családi összejövetelre? ...

Tovább

Az információs technológia (IT) állásokat teremt vagy szüntet meg?

G. Nagy Balázs, egy ismert HR-szolgáltató cég első számú hazai vezetője szerint „nehéz eldönteni, valószínűleg mindkettő igaz”. Érvelése szerint megszűnnek ugyan munkahelyek a technológiai fejlődés következtében, de újak is keletkeznek, amelyek ...

Tovább
Miért nem engedi az ügyfél?

Miért nem engedi az ügyfél?

Miért nem engedi az ügyfél? Előfordul, hogy a feladatra vállalkozó, még oly rátermett interim menedzser sem tud sikert elérni, egyszerűen azért, mert az ügyfél nem engedi meg neki.  Az interim menedzser lehet ...

Tovább
Kánikula = munkaszünet?

Kánikula = munkaszünet?

  A munka nem áll le a kánikula miatt.           A szerencsések a hőséget tengerparton vagy szellő fútta hegyvidéki pihenőhelyen töltik, nem a gyártósor mellett vagy az irodában izzadnak. Illetve, manapság szerencsésnek tekintik ...

Tovább
Amitől jobban megéri

Amitől jobban megéri

Amitől jobban megéri Téved-e, aki drágának gondolja az interim menedzsment-szolgáltatást?   Az alkalmazott felsővezető foglalkoztatása a következő pénzügyi terheket rója vagy róhatja az őt foglalkoztató vállalkozásra (a teljesség igénye nélkül): a fejvadász díja, ...

Tovább