Amikor jön egy ötlet

Elismerésre méltó, ha egy vállalat vezetése felismeri: szüksége van egy külső szakemberre, gyakorlott vezetőre, hogy a cég működése strukturáltabb legyen. Az meg különösen nagy szó, ha a vállalkozás végül egy helyett két interim menedzserrel lát neki a helyzet orvoslásának.

Eredetileg csak egy átmeneti cégvezetőben gondolkodott a vállalkozás tulajdonosa, de aztán, ahogy egymás után megismerkedett a jelöltekkel, a HR-vezető fejéből kipattant az ötlet: inkább két interim menedzsert kérnek. A feladatmegosztás is szinte magától kínálkozott: egyikük a teljes cégvezetésért, másikuk a gazdasági-pénzügyi folyamatokért legyen felelős. A két jelölt korábban nem ismerte egymást, ám szerencsére mindketten jól fogadták a megváltozott feltételeket. Így a két interim menedzser egymásra támaszkodva, egymást erősítve és kiegészítve, közös erővel dolgozhat a cég hatékonyságnövelő programján. Erre szokás azt mondani, hogy sikerre vannak ítélve.







Oszd meg másokkal is!

További cikkek


Csak nem a főnökkel van gond?

Csak nem a főnökkel van gond?

    Jó ideje tudjuk, hogy több ágazatban és iparágban súlyos a hiány jól képzett szakemberekből. Egy-egy kieső felsővezető helyett szerencsés esetben beállítható interim menedzser, de a középvezetői vagy az alatti szintről ...

Tovább

Felejtsd el a belső helyezkedést!

Az interim menedzsment gyorsan eredményt produkál Van valami, amit már ma szeretne megvalósítani, de vezetői team-jében nincs megfelelő hozzáértés vagy szabad erőforrás hozzá? Ki kellene találni valamit… ...

Tovább

Kellő szakmai alázat

Elhangzik időnként, hogy erre lenne szükség. Az interim menedzserek esetében ez nem is kérdés: ők jól ismerik a fogalmat, és mindennapi tevékenységük közben gyakorolják is. Egy valós példa a közelmúltból, több ...

Tovább
Szösszenetek a vezetésről (1.)

Szösszenetek a vezetésről (1.)

A tegnap dicsősége kevés a holnap sikeréhez. Az elmúlt rendszerben azonban ez másképp volt. Az idősebbek még emlékezhetnek rá: korábban elért eredményei sok vezetőt elmozdíthatatlanná tettek.  Ezek az emberek elkényelmesedtek, lassították ...

Tovább
Félelmetes szavak

Félelmetes szavak

Félelmetes szavak Ha kimondjuk, megijedünk tőle mi magunk is. Még hogy válság…? Az interim menedzserre sohasem akkor van szükség, amikor szárnyal a cég, ömlik be a rengeteg megrendelés, a szervezet rugalmasan megold ...

Tovább
Ajánlólevél: hasznos referencia

Ajánlólevél: hasznos referencia

A magyar gyakorlatban még kevesen adnak meg referenciát az életrajzukban vagy az állásinterjún, pedig az mfor.hu megbízásából készült elemzés szerint ez hasznos lehet minden érintett félnek. Aki kér és kap ...

Tovább