Történt pedig, hogy a vállalatvezető megállapította: a kereskedelmi vezető elveszítette korábbi lendületét. Négy éve, amikor beállt a céghez, még tele volt ötletekkel, új utakat keresett, nyüzsgött és aktívan kereste a lehetőségeket. Állandóan tervezgetett, kreatív megoldásokat kutatott. Kollégákat toborzott, csapatot épített, meg is volt az eredménye.
Aztán valahogy elszállt a lelkesedése, alábbhagyott a lendülete. A beosztott kereskedelmi képviselők egymás után elszállingóztak, mint a falevelek ősszel, végül a kereskedelmi vezető maradt egyedül, csapat nélkül, és passzívan figyelte, ahogy a dolgok megtörténnek.
A vállalatvezető, noha kedvelte a kereskedelmi vezetőt, belátta, hogy ez így nem mehet tovább. Első körben egy interim menedzserrel váltotta ki a kereskedelmi vezetőt, és rögtön beindította a keresést a tartós megoldás felkutatására. Meghatározta, mit vár el az interim menedzsertől: legalább két, legfeljebb három hónapig a kereskedelmi tevékenység felfuttatását, és azt is, hogy vegyen részt a kiválasztandó állandó vezető zökkenőmentes beilleszkedésének előkészítésében.

A terv remekül bevált. A folyamat eredményeként a vállalkozás kereskedelmi mutatói javulni kezdtek.  






Oszd meg másokkal is!

További cikkek


Megéri-e?

Megéri-e?

Megéri-e?                   Otthagyni egy állást egy interim megbízásért? Ha kinőtted az állásodat és úgy érzed, a vállalatnál már nincs hová továbblépned, fontold meg, akarsz-e új fejezetet nyitni interim menedzserként. Sok előnnyel jár, de ...

Tovább
Kinek kell a spanyol kormány?

Kinek kell a spanyol kormány?

Tavaly december óta petyhüdten lóg a politika nevű hajó vitorlája Spanyolországban: szélcsend van. Eközben az ország exportja megugrott, sőt, rekordszintet ért el. Igaz, ez a nem EU-tagállamokkal folytatott kereskedelem eredménye. ...

Tovább
A légkört rongáló kolléga esete a jogásszal

A légkört rongáló kolléga esete a jogásszal

Azt írja a 24.hu hírportál, hogy egy amerikai jogász pert indított Indiana állam ellen. Ellenséges munkakörnyezet kialakítása miatt rúgták ki állásából, miután légfrissítőkkel rakta tele az irodát, ahol együtt dolgozott ...

Tovább
Amikor jön egy ötlet

Amikor jön egy ötlet

Amikor jön egy ötlet Elismerésre méltó, ha egy vállalat vezetése felismeri: szüksége van egy külső szakemberre, gyakorlott vezetőre, hogy a cég működése strukturáltabb legyen. Az meg különösen nagy szó, ha a ...

Tovább
Dicstelen távozás, vagy valami más (2. rész)

Dicstelen távozás, vagy valami más (2. rész)

Dicstelen távozás, vagy valami más (2. rész) A harmadik opció keménynek tűnik, főleg olyan ember számára, aki kerüli a konfrontációt. Azt jelenti, hogy a főnöke egymás után szembesíti őt teljesítményének csalódást ...

Tovább
A visszacsatolásról – No. 3

A visszacsatolásról – No. 3

Íme, egy finom megoldás. Az alábbi levél (természetesen megváltoztatott nevekkel közöljük) önmagáért beszél:   Brilliant Pharma Rt. Galamb Gábor úrnak Chemin de la Damataire 26. 1009 Pully, Svájc   Tárgy: az ön pályázói profilja a Brilliant Pharma internetes ...

Tovább